Zács Klára

Énekli egy hegedős a XIV-ik században

 

   Királyasszony* kertje
   Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
   Szőke leány, barna.

   „Királyasszony, néném,
   Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
   Haj, beh szeretném én!

   Beteg vagyok érte,
   Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
   A halottja lészek!”

   „Jaj! öcsém, Kázmér*,
   Azt nem adom százér’ –
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
   Félek, bizony gyász ér!

   Sietős az útam,
   Reggeli templomra;
Ha beteg vagy, hát fekügy le
   Bársony pamlagomra.” –

   Megyen a királyné,
   Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
   Mind követik nyomba.

   Könyörögne,  –  nem tud,
   Nem tud imádkozni;
Olvasóját* honn feledé:
   Ki megyen elhozni?

   „Eredj, fiam, Klára,
   Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
   Ha nem a diványon.”

   Keresi a Klára,
   Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
   Oly nehezen várja!

   Keresi a Klára,
   Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
   De hiába várja.

   Vissza se megy többé
   Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
   A halottak közzé.

   Inkább temetőbe,
   A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
   Ősz atyja elébe!

   „Hej! lányom, lányom!
   Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
   Mondd meg, édes lyányom.”

   „Jaj, atyám! nem – nem –
   Jaj, hová kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
   Taposs agyon engem...!”

   Harangoznak délre,
   Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
   A király* elébe.

   A király elébe,
   De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
   Kardja volt kezébe’.

   „Életed a lyányért
   Erzsébet királyné!”
Jó szerencse, hogy megváltja
   Gyönge négy ujjáért.

   „Gyermekemért gyermek:
   Lajos*, Endre*, halj meg!”
Jó szerencse, hogy Gyulafi*
   Rohan a fegyvernek.

   „Hamar a gazembert...
   Fiaim, - Cselényi*...!”
Ott levágták Feliciánt
   A király cselédi. –

   „Véres az ujjad,
   Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
   Fájdalom díjába?”

   „Mutató ujjamért
   Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
   Borzasztó halálát;

   A másik kettőért
   Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
   Minden nemzetségét!”

   Rossz időket érünk,
   Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
   Mi magyar hazánkat! –

 

1855

 

Jegyzetek

Arany főforrása feltehetőleg Szalay László Magyarország története című munkája volt (vö. Zlinszky 1900. 257-261.).

Királyasszony – Erzsébet, I. Károly (Károly Róbert) magyar király felesége, I. (Lokietek) Ulászló lengyel király lánya.

Kázmér – (1309-1370), 1333-tól lengyel király.

olvasóját – rózsafüzérét

király – I. Károly 1307-től 1342-ig magyar király.

Lajos – I. (Nagy) lajos 1342-től 1382-ig uralkodott.

Endre – (1327-1345) I. Károly Aversában meggyilkolt fia.

Gyulafi – a forrásokban Gyula mester néven szerepel, a királyfiak nevelője.

Cselényi – 1336-ban az összes Zács-birtokot megkapta jutalmul a merénylet alkalmával mutatott bátorságáért.