Arany-túra: Debrecen

Én is éltem... vagy nem élet

Születésen kezdeni,

És egynehány tized évet

Jól-rosszúl leküzdeni?

Én is éltem... az a sajka

Engem is hányt, ringatott,

Melyen kiteszi a dajka

A csecsemő magzatot.

Első nap is oly borultan

Hajola reám az ég!

S hogy nevetni megtanultam,

Sirni immár jól tudék;

Sohase birám teljébe’

Örömeim poharát;

Az ifjuság szép kertébe

Vas korláton néztem át.

Félve nyúltam egyszer-máskor

Egy rózsát szakasztani:

Késő volt – a rázkodáskor

Mind lehulltak szirmai.

Keresém a boldogságot,

Egy nem ismert idegent:

Jártam érte a világot –

S kerülém ha megjelent.

Vágytam a függetlenségre,

Mégis hordám láncomat,

Nehogy a küzdés elvégre

Sulyosbitsa sorsomat:

Mint a vadnak, mely hálóit

El ugyan nem tépheti,

De magát, míg hánykolódik,

Jobban behömpölygeti.

Álmaim is voltak, voltak...

Óh, én ifju álmaim!

Rég eltüntek, szétfoszoltak,

Mint köd a szél szárnyain.

Az az ábránd – elenyészett;

Az a légvár – füstgomoly;

Az a remény, az az érzet,

Az a világ – nincs sehol! –

Nem valék erős meghalni,

Mikor halnom lehetett:

Nem vagyok erős hurcolni

E rámszakadt életet.

Ki veszi le vállaimról...?

De megálljunk, ne, – ne még!

Súlyos a teher, de imhol

Egy sugár előttem ég.

Szende fényü szép szövetnek*, –

Mely egyetlen-egy vigasz, –

Szerelemnek, szeretetnek

Holdvilága! te vagy az.

Elkisérsz-e? oh, kisérj el –

Nincs az messze – síromig;

S fátyolozd be derüs éjjel

A ki majd ott álmodik!

1852

Jegyzetek

A vers toposzainak eredetéről és párhuzamairól összefoglalólag lásd Szörényi László: Arany János Visszatekintés című versének képanyaga. ItK 1970. 322-345.

szövetnek – szövétnek, azaz fáklya.