Szondi két apródja

 

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;

Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,

    Tetején lobogós hadi kopja.

 

Két ifiu térdel, kezökben a lant,

A kopja tövén, mintha volna feszűlet.

Zsibongva hadával a völgyben alant

    Ali* győzelem-ünnepet űlet.

 

„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?

Bülbül-szavu* rózsák két mennyei bokra?

Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,*

    Odaillőt egy huri* nyakra!”

 

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant

Zászlós kopiával a gyaur* basa sírján:

Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,

    És pengeti, pengeti, sírván:”

 

...S hogy feljöve Márton, az oroszi* pap,

Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:

Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!

    Meg nem marad itt anyaszülte.

 

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,

E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:

Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,

    Odalenn vár mézizü sörbet. -”

 

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:

Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,

Jézusa kezében kész a kegyelem:

    Egyenest oda fog folyamodni.

 

„Serbet*, füge, pálma*, sok déli gyümölcs,

Mit csak terem a nagy szultán birodalma,

Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...

    Ali győzelem-ünnepe van ma!”

 

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,

És pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:

    Töri Drégel sziklai várát.

 

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,

Immár födi vállát bíborszinü kaftán*,

Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:

    Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

 

A vár piacára ezüstöt, aranyt,

Sok nagybecsü marhát* máglyába kihordat;

Harcos paripái nyihognak alant:

    Szügyeikben tőrt keze forgat.

 

„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!

Zászlós kopiával hős Ali temette;

Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;

    Zengjétek Alit ma helyette!”

 

Két dalnoka is volt, két árva fiú;

Öltözteti cifrán bársonyba puhába:

Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -

    Vele halni meg, ócska ruhába’!

 

„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;

Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;

Sátrában alusztok, a széltül is ő:

    Fiaim, hozzá köt a hála!”

 

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!

Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:

Jó kardja előtt a had rendre ledűl,

    Kelevéze* ragyog vala balján.

 

Rusztem* maga volt ő!... s hogy harcola még,

Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!

Én láttam e harcot!... Azonban elég:

    Ali majd haragunni fog érte.”

 

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,

Kő módra befolyván a hegy menedékét:

Ő álla halála vérmosta fokán,

    Diadallal várta be végét.

 

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már

Dícséretiből az otromba gyaurnak?

Eb a hite kölykei! vesszeje vár

    És börtöne kész Ali úrnak.”

 

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

    Ki miatt lőn ily kora veszte!

 

1856

 

Jegyzetek

Arany felhasználta Tinódi Budai Ali pasa históriája című krónikáját; a ballada egyéb forrásairól lásd Zlinszky 1900. 266-270.; Tolnai Vilmos: Arany János Szondi két apródjának forrásaihoz. EPhK 1903. 190-191.

Szondi György 1545 és 1552 között az esztergomi érsekség drégelyi várának kapitánya.

Ali – 1551 és 1553 között, illetve 1556-1557-ben budai pasa.

bülbül-szavu – bülbül: fülemile (perzsa)

Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért – a kép előfordul Csokonai Az ázsiai poesisról című értekezésében, valamint Fábián Gábor Hafiz-fordításában is (1824), lásd bővebben Tolnai 1916.

huri – halhatatlan, gyönyörű nő a mohamedán paradicsomban.

gyaur – hitetlen, azaz nem-mohamedán.

oroszi – azaz Nagyorosziból való.

Serbet – cukrozott gyümölcslé.

pálma – (itt) pálmagyümölcs, azaz datolya (vö. Tolnai 1916.).

kaftán – bokáig érő, bélelt férfiköntös (perzsa).

marhát – (itt) kincset.

Kelevéze – dárdája.

Rusztem – a persza hősi epika egyik központi figurája, Firdauszi Sáhnáme (Királyok könyve) című művének legnagyobb hőse; vö. még Arany Firdauszi Zórábjából készített fordítástöredékével.