Kidölt immár sok ép, erős,

   Ki velem indult és haladt;

Kevés itt fenn az ismerős:

   Oh, mennyivel több föld alatt!

Reményem – elzárt völgy-fenék,

   Nincs onnan út, kivezető;

Emlékezet üdítne még –

   De az meg egy nagy temető.

Ott fekszenek távol, közel;

   Egy-egy külön sír jeleli

Futó harcban hol estek el –

   Mint a Horácok elleni.*

S én a pályán vagyok ma még,

   Leggyöngébb a futók között;

Fenntart egy szálnyi tartalék*,

   Bár testem és lelkem törött.

Még elkerült ásó, kapa –

   S tán engem a sors arra tart,

Hogy visszanézve, mind csupa

   Sirhalmot lássak, ravatalt.

Most a tiédet hantolák:

   Im, tőlem is rá egy göröngy!

Oh! hitte volna egy világ,

   Hogy te elébb bucsút köszönj?

Egy nap derült volt rád s reám:

   Nem várhatál még keveset?...

De sírunk sem lész messze tán,

   Ha bölcsőnk oly közel esett.

1877.08.25.

[*] A Curiatiusok. (Célzás a Horatiusok és Curiatiusok viadalára,
amint e mondát Livius (I. k.) elbeszéli. A. J.

Jegyzetek

A vers Arany egykori nagyszalontai barátjának, Rozvány Andrásnak a halálára íródott. Vö. Gyöngyössy 1917. 552-553. A Kapcsos Könyvben Arany utólag, ceruzával egészítette ki a verscímet a monogrammal.

Mint a Horácok elleni – „Célzás a Horatiusok és Curatiusok viadalára, a mint e mondát Livius (I. k.) elbeszéli.” Arany jegyzete a Kapcsos Könyvben.

tartalék – értsd: megtartó erő.