Évek, ti még jövendő évek

                               My hair is gray, but not with years.

                                                                           Byron

 

Évek, ti még jövendő évek,

Kiket reményem megtagad,

Előlegezni mért siettek

Hajam közé ősz szálakat?

Miért vegyülget ily korán e

Lombok közé sápadt levél,

Emlékeztetni a vidor fát,

Hogy majd kiszárad és – nem él!

 

Nem evvel tartoztok ti nékem:

Kaján elődötök, a mult,

Adós maradt sok szép örömmel,

Míg szerfölött is oszta bút;

Ennek kamatját, jó reményül,

Fizessétek le most nekem;

Ki tudja, úgyis: érem én azt,

Hogy a tőkét fölvehetem?

 

Vagy épen azt jelenti e hó,

Fürtömre mely szállongni kezd,

Hogy bár rövid volt, vége! vége

Nyaramnak s a tél berekeszt? –

S hogy meg ne essék szíve rajtam,

Ha jókor meglep a halál,

Azért kell, mint az ősz kalásznak,

Megérnem a sarló alá?

 

Úgy van. Nem évek száma hozza

 – Nem mindig – a vén kort elé:

Kevés esztendők súlya szintúgy

Legörnyeszt a mély sír felé.

És nékem e földön teherből,

Bánatból rész jutott elég:

Azzal fölérő boldogságot

Hiába is reménylenék.

 

Ah! vén vagyok: tapasztalásom

Tárháza megtelt gazdagon:

Ott van, romok közt, életemnek

Vezére, széttört csillagom;

Ott egy szakadt fonál: ez a hit;

Egy csonka horgony: a remény;

Ily gyüjteménynek birtokában

Az ifju hogyne volna vén!

 

Szétnézek és többé körültem

Nincs a nehány kedves barát,

Aggódtatóan rám függeszti

Szemét egy könnyező család.

Eleget éltem, hogy utánam

Emlék maradjon itt alant:

Emlékül inséget hagyok s e

Két vagy három boldogtalant!

 

Szűnj meg, panasz; ne háborogj, szív!

Bűnöd csak egy volt: az erény.

Ha veszteség ennek jutalma,

Jajgassak-é, hogy megnyerém?

Vigasztalásul, annyi szenved,

És szenved nálam annyi jobb;

Miért ne én is... porszem: akit

A sorskerék hurcol s ledob!

 

1850.02.15.

 

Jegyzetek

A mottó Byron Chilloni fogoly című költeményéből való; nyersfordítása: A hajam szürke, de nem az évektől.