Domokos-napra

 

Midőn szüleid és mind akik szeretünk

Nyájas köszöntéssel tehozzád sietünk;

Midőn kedvedért a – bár hiános – család*

Vígan ülte körül innepi asztalát:

Kedves fiú, hát én mit adjak most neked?

Egy édes csemegét: hizelgő éneket?...

 

Nem! azt én nem adok, te sem várod, hiszem.

Gaz, ki a Múzsáknak hamis tömjént viszen.

Szégyen a lantra, mely költött érdem által

Meggyaláztatni és gyalázni nem átall;

Minél édesb, annál émelygősb csemege –

Annál undoritóbb, minél szebb éneke.

 

Zengjem érdemeid? oh, azok lehetnek:

Állasz még küszöbén ifjú életednek;

Előtted a küzdés, előtted a pálya,

Az erőtlen csügged, az erős megállja.

És tudod: az erő micsoda? – Akarat,

Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

 

Áldjad a jó Istent, ki megálda téged,

Adván őreidül szerető szüléket,

Adván eszközöket, elhárítni pályád

 – Annyi más futónak nehéz – akadályát.

Áldjad Istent, hanem óvakodj’, amivel

Ő álda meg, saját érdemül róni fel.

 

Nemes önbizalom, de ne az önhittség,

Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:

Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben.

Serdülj, kedves ifju... poharam cseng érted! –

Légy ember, ha majdan azt az időt éred.

 

Szeressed hazádat... Oh, a honszerelem

Most lehet őszinte, igaz, önzéstelen.

Ne is tőle kívánd, amit ő nem adhat:

Magadban keressed az édes jutalmat.

Csillagi nem lesznek, fényes díszjelei:

Keresztje elég van, – de maga viseli.

 

Vess számot erőddel s legjavát, amelyet,

Leghasznosbnak itélsz, hazádnak szenteljed.

Vagyon sok szüksége, sok fogyatkozása:

Bárhol állj, csak tőled előmentét lássa.

Serdülj, kedves ifju – habzó kelyhem dagad –

A haza igényel munkás, hű fiakat.

 

S ha talán, az érzés tengeréhez jutva,

Néked a szelid lant tisztessége jutna:

Hass! buzdíts! egyesíts! hogy osztály ne légyen*

Köztünk, hol magyar szó, honfiérzet - szégyen.

Virág a költészet... egy nép irodalma:

De ha nem virágzik, nem is terem a fa.

 

Ha pedig a tettdús férfikor elhíván

A lanttól, komolyabb munkásságot kíván:

Ne feledd, mily gyönge ama virág bokra,

Van szüksége közös ápoló karokra.

Serdülj, kedves ifju – még egyszer a kelyhet! –

Nőj eléggé nagyra – betölteni helyed!

 

1851.08.04.

 

Jegyzetek

 „Tisza Domokos volt tanítványom a költészetben, kinek zsengéi meg is jelentek.” (Arany utólagos jegyzete a vershez; vö. Debreczeni 1923. 91.). – Aranynak Geszten volt magántanítványa Tisza Domokos. Domokos-nap: augusztus 4.

 a – bár hiános – család – „a nagyobbik fiúk: László, Kálmán, Lajos utazni voltak külföldön.” Arany utólagos jegyzete a vershez; vö. Debreczeni 1923. 91.

 osztály ne légyen – az osztály itt: megosztottság.