A szegény jobbágy

Életkép a multból

 

Széles országúton andalog a jobbágy,

Végzi keservesen vármegye robotját.

Kavicsos fövénnyel rakta meg szekerét,

Annak terhe alatt nyikorog a kerék.

     Tántorogva ballag a két kajla sőre*,

Alig tetszik rajta, hogy mozog előre,

Méla mind a kettő, mintha gondolkoznék:

Hány ízben hozott már és hány ízben hoz még?

 

Ott ül a szegény pór az első saroglyán,

Elkopott ostorát a kezében fogván;

Szomorú képére rőt kalapja alá –

Hullna, ha négy-öt szál madzag nem tartaná.

     Néha megszakasztja hosszu hallgatását,

Biztatgatja két hű igavonó társát,

De azok nem bírnak lépni sebesebben,

Talpok a kőúttól ég eleven sebben.

 

Széles országúton, mint az ég morgása,

Hallik a távolban hintó robogása,

Csak imént dördült meg messzi földön, és lám,

Perc alatt elétűnt, mint a fényes villám.

     A négy szürke lónak a két kajla sőre

Nagykeservesen tud kitérni előle,

Pedig félni, félnek; mert az isten-adták

Bírnák csak a jármot, mindjár’ elragadnák.

 

Dölyfös uri kocsis űl a hintó bakján

Félkezében cifra ostort suhogtatván;

Jobban esik neki, a kényes lelkének,

Ha nyakába sujt a két szegény sőrének;

     Jobban esik neki, ha egyet kiálthat:

Földi, a kerékagy siratja a hájat!

Kár volt annak árát a csapszéken hagyni,

Szegény tengelyedet siralomnak adni.

 

Föltekint a jobbágy, szomorúan felel:

Hej! biz a háj árát nem kocsma nyelte el,

Ami volt körültem, egy kevés zsiradék,

Gyors hintóitokra mind felkenegeték.

     De a hintó népe nem hallotta e szót:

Szegény ember! és ez így talán jobb is volt,

Máskép ki áll jót, hogy e gyámságos kezek

Nyers-nyakasságodért meg nem fenyítenek!

 

1847

 

Jegyzetek

Waldapfel József hívta fel a figyelmet arra, hogy Arany versének közvetlen látvány lehetett az ihletője; egy 1847. szeptember 7-i, Petőfihez írott levelében szerepel ugyanis a következő: „Itt nem léted óta igen sok változás történt. A templom falát rakják, a dinynye leragyádzott, a városházát kimeszelték, az országutat megkövecselték (nekem egy versembe került) …” (AJÖM XV. 141.) Waldapfel József: Arany János egyik költeményéhez. It 1930. 102.; vö. még Bene Sándor: Arany János egyik versének keletkezéséről. It 1962. 314-315.

sőre – ökör.