Paulo majora canamus*

Asszonyért nem méltó vívni,

   Mert, ha tiszta, nincs is ok;

Ha nem az már, olyanért meg

   Egy lövet port szánni sok.

      Amit erről álmodám,

      Az sem tréfa-dolog ám:

   Elmesélem, hogy más ember

      Hadd okuljon a csodán.

Meneláosz hősöm neve;

   Róla írt volt már Homér,

S amit ő írt, nem is adnám

   Ezer ilyen álomér’;  –

      De az álom, ész ne’kül,

      Mindent össze-vissza csűr,

   Hogy jelen, mult és jövő közt

      Semmi hézag, semmi űr.

Meneláosz nője szép volt,

   Ám nevezzük így: Helén,

De Paris után bolondult,

   (Csak a város értem én):

      Drága köntös, pipere,

      Csalta onnan: „jöjj! gyere!”

   Addig csalta, egyszer arra

      Fordult férje szekere.

S minthogy ott nem a „jó erkölcs

   És isteni félelem”

Uralkodnak: hanem olló,

   Csipke, rojt, cafrang, selyem:

      És ott mindez eladó:

      Minden asszony „mutató”;

   Ezer nézi: nő, ruháját,

      Magát utca-koptató.

Nő birál, csodál, irígyel,

   Tanul, gunyol és nevet,

Férfi angyalt-mit fecseg, de

   Gondol aztán egyebet.

      S ki ne vágynék a deli

      Szép Parisnak tetszeni?

   Nőben épen megfordítva

      Voln’ természet-elleni.

Hát Helén ne tudná, hogy – mint

   Köntös farkán por, szemet,

Úgy tapad rá sok rejtett vágy,

   Úgy vonszol minden szemet?

      „Hadd söpörjön! hisz selyem;

      Hadd tapadjon! leverem!”

  A királylány így von „arany-

      Folyosót”* –  azt képzelem.

S már az útca sem elég tág:

   Hadd nyiljék meg a szalon;

Idehordva szőr-, selyem-rongy,

   Üveg, forgács, drága lom.

      S minden, amit nézni kell;

      Miben ész s kéz remekel,

   Hogy divatnő csóka-fészkét

      „Fényesnek” tüntesse fel.

Meneláosz e zsibvásárt

   Győzi kinccsel – hisz király;

Ő is beáll „műértőnek”;

   Rendel, választ és birál;

      Lássa meg, ha jő, Paris,

      Hogy izlése volt, van is:

   Mikor nőjét választotta,

      S most egyéb dologban is.

Már kitűzve a hét’ napja,

   Nap’ órája-ideje,

Amikor Parist „fogadja

   Monsieur Ménélas s neje.”

      Pontban (illőt késve) jő

      A madame és monsieur;

   (Mert az is van: hol Paris jár.

      Hogy’ maradna el a nő?)

Bók, köszöntés megtörténik

   Mindkét részről comme il faut*,

S megindul a nyelv-ballet tánc.

   Lábujjhegyen jár a szó;

      A társalgás kellemes,

      Fürge, finom, szellemes;

   Drága szőnyeg: a fonája*

      Sem lehet más, mint nemes.

Másszor őket látja „otthon”

   Vendégül monsieur s madame; –

És ez így foly, váltva, mindig

   (Ha ugyan jól álmodám)

      Így foly télen, tavaszon,

      Ameddig tart a saison*;

   Meneláosz mondja végre:

      „Közelebb elútazom.”

De „királyok” szándokát is

   „Boldog isten birja” lám!

Meneláosz homlokában,

   Kétfelől, az oldalán,

      Támad olyan valami,

      – Röstelem is mondani –

   Mint bakőznek, ha tavaszra

      „Címert”* készül hajtani.

Üt szeget mindjár’ fejébe,

   Tompán bámul, hogy mi a?

Majd gyanít, sejt, elborítja

   Sötét melancholia.

      Érzi, hogy nő két kis ág,

      De tükörből mit se lát;

   Ő nem látja, csak tapintja –

      Nem tudom, más? a világ?

Csak tapintja, tapogatja,

   A mint homloka fölé

Széles körben felkanyarul,

   Mint a lombár ököré*

      Dühös érte: „nem türöm!

      Monsieur Parist megölöm!

   Ezt az izét a fejemről

      Az ő testén letöröm!”

Most tíz évi harc* –  – Bocsáss meg,

   Homér apánk szelleme!

Azt nekem leénekelni

   Másik tíz év kellene:

      Hol leszek én akkor ám!...

      Hadd fuvom el, szaporán;

   Csak jól végződjék az affaire*.

      Mindegy, későn, vagy korán.

Küldené hát bajsegédit,

   Ez rövid harc és modern,

(Bárha még majom korunkból

   Maradt józan elve fenn:

      Tegyenek az okosok

      Fejjel úgy, mint a - kosok:*

   Akkor a szűz becsületről

      Tisztul minden seb, mocsok.)

Küldené, mondom, segédit,

   De bizonyitéka nincs,

(Van bizony, de hogy’ szerezte,

   Földerítve még a’ nincs.)

      Szerencsére jő Paris;

      Összenéz a két „hamis”,

   Össze is mosolyg: de hátul

      Suhog a szíj, csattan is.

Meglevén a „casus belli”*

   (Ez művelt kor divata,

Méltó az ős „majom-elvhez”)

   Szentesítve a csata.

      Kupak-tanács egyre tart;

      Kérdik: pisztoly-é, vagy kard?

   Meneláosz nagyot gondol

      És sötéten mondja: - szarv!

Ez bolond!... álomnak is... de

   Kérem: „aegri somnia”*,

Már csak így kell e kalandnak

   Valahogy lefolynia;

      S ha Paris vagy embere

      (Nincs hasonló fegyvere)

   Kifogást tesz: vívjon karddal;

      Mit törődöm én vele!

Kinek szarvat ád az isten,

   Vívni ösztönt is nyere;

A „komort”* is hajtja mindjár’

   Tülkölődzés ingere.

      Meneláosz vére forr,

      S mint Nabuchodonozor

   Áll ki,* ahogy meg volt szabva

      Az idő s hely: hol? mikor?

De Paris nejét küldé csak –

   (Hisz’ Homér is dalolá:

Hogy’ szaladt meg a csatából,

   Egyenest az ágy alá;)

      Szívességből a madame

      Megteszi, de kölcsön ám,

   Holmi apró elnézésért,

      A multban, és ezután.

Úgy láttam, mint most... azaz jól

   Láttam szem-behúnyva is,

Vörös plaidban s parasollal*

   Hogy állt ki madame Paris.

      A királyt riasztja: hők!

      Az dühében vágtat, bőg:

   S ne vón’ ott a Vendôme-oszlop*:

      Megsiratnák, drága nők!

Madame oly ügyes ugrással

   Terem az oszlop mögé,

Hogy Meneláosz úr annak

   Törzsökén szarvát szegé.

      „Becsületem mentve!” mond,

      „Enyim a vivó porond!” –

   S haza indul és Helént is

      Haza viszi – a bolond!

De azért tört szarva könnyen,

   Mert alul nő új kis ág;

Mind’ tapintja, s hallgatódzik:

   Mit szól már most a világ?

      A világ – üt gúnykacajt,

      Pletykaszót pletykára hajt; –

   Szép Helén meg könnyü szívvel

      Mondja el a – „kutyabajt”!

1877.10.04.

Jegyzetek

Paulo majora canamus – a mottó Vergilius egy sorának második felét idézi: „Sicelides Musae, paulo maiora canamus” (IV. ecloga 1. sor) – nyersfordításban: „Szicíliai múzsák, kissé fennköltebb dolgokról daloljunk”.

von aranyfolyosót – „A népmesében”. Arany jegyzete a Kapcsos Könyvben.

comme il faut – amint illik (francia).

fonája – fonákja.

saison – ejtsd: szezon (francia).

Címert – azaz: agancsot.

lombár ökrét – kifelé hajló szarvú ökör.

tíz évi harc – utalás Trója tíz évig tartó ostromára.

affaire – ejtsd: affér (francia).

Fejjel úgy, mint a – kosok – „Lásd a szerecsen párbajt leirva s rajzolva valamelyik képeslapban.” Arany jegyzete a Kapcsos Könyvben.

casus belli – ok a háborúban (latin).

aegri somnia – lázálom (latint); Horatius: Ars poetica, 7. sor.

komort – „Igy nevezik a fiatal bikát, vagy bikás ökörtinót”. Arany jegyzete a Kapcsos Könyvben; azaz a szó második, Aranytól megadott jelentése: rosszul vagy félig herélt bika.

S mint Nabuchodonozor / Áll ki – Dániel könyvében (4,22; 4,29) szerepel Nabukodonozor egyik álmának megfejtése, amely szerint füvet fog enni, mint az ökrök; a jóslat be is teljesedik (Dániel 4,30; 5,21). A zsidó legenda szerint az uralkodó ökör alakúvá változott. Vö. Scheiber Sándor: „S mint Nabuchodonozor áll ki”. MNy 1952. 221-222.

Vörös plaidben s parasollal – vörös kockás gyapjúöltözékben és napernyővel (angol, francia).

Vendome-oszlop – az austerlitzi csatában (1805) zsákmányolt ágyúkból öntött győzelmi emlékoszlop Párizsban.