1

Sírva jön a magyar nóta világra,

Bánatos a magyar ember világa.

Mit keseregsz, atyámfia, rokonság?

Ez az egész merő élet bolondság.

Duna vize lefelé foly, nem vissza,

Régi baját magyar ember elissza!

Azt miveli széles-magas kedvében,

Majd megszakad belé a szív keblében!

                        2

Elesett a Rigó lovam patkója,

Jeges az út, majd kicsúszik alóla,

Fölveretem orosházi kovácsnál, –

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt nekem egy rigószőrü paripám,

Eladatta a szegedi kapitány,

Ott se voltam az áldomás-ivásnál, –

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt nekem egy fehér házam, leégett;

A telekem, azt se tudom, kié lett;

Be van írva vásárhelyi tanácsnál,–

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Volt szeretőm, esztendeig sirattam,

Az nekem a mindennapi halottam,

Most is megvan az a gonosz, de másnál, –

Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

                              3

               A hegedű száraz fája,

               Beh szomorú a nótája!

               Úgy megsí-rí, úgy kesereg

               Talán a könnye is pereg.

               A hegedű bús nótája,

               Magyar ember múlat nála:

               Úgy megdanol, táncol, vigad,

               Hogy a szive majd megszakad.

1856