Híd-avatás

 

Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!”

   És kártya perdül, kártya mén;

Bedobta... késő visszavenni:

   Ez az utolsó tétemény:

   „Egy fiatal élet-remény.”

 

A kártya nem „fest”*, – a fiúnak

   Vérgyöngy izzad ki homlokán.

Tét elveszett!... ő vándorútnak

   – Most már remény nélkül, magán –

   Indúl a késő éjtszakán.

 

Előtte a folyam, az uj hid,

   Még rajta zászlók lengenek:

Ma szentelé föl a komoly hit,

   S vídám zenével körmenet:

   Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.

 

Halad középig, hova záros

   Kapcsát ereszték mesteri;

Éjfélt is a négy parti város*

   Tornyában sorra elveri; –

   Lenn, csillagok száz-ezeri.

 

S amint az óra, csengve, bongva,

   Ki véknyan üt, ki vastagon,

S ő néz a visszás csillagokba:

   Kél egy-egy árnyék a habon:

   Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

 

Elébb csak a fej nő ki állig,

   S körülforog kiváncsian;

Majd az egész termet kiválik

   S ujjonganak mindannyian:

   „Uj hid! avatni mind! vigan.”

 

„Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!”

   Fehérben ifju és leány

Ölelkezik s a hídon van már:

    „Egymásé a halál után!”

   S buknak, – mint egykor igazán.

 

Taps várja. – „Most a millióson

   Van a sor: bátran, öregem!” –

„Ha megszökött minden adósom:

   Így szökni tisztesebb nekem!”

   S elsímul a víz tükre lenn.

 

Hivatlanul is jönnek aztán

   A harmadik, a negyedik:

„Én a quaternót* elszalasztám!”

   „Én a becsűletet,– pedig

   Viseltem négy évtizedig.”

 

S kört körre hány a barna hullám,

   Amint letűnnek, itt vagy ott.

Jön egy fiú: „Én most tanulám

   Az elsőt; pénzem elfogyott:

   Nem adtak: ugrom hát nagyot!”

 

Egy tisztes agg, fehér szakállal,

   Lassan a hídra vánszorog:

„Hordozta ez, míg birta vállal,

   A létet: mégis nyomorog!” –

  Fogadd be, nyilt örvény-torok!

 

Unalmas arc, félig kifestve –

   Egy úri nő lomhán kikel:

„Ah, kínos élet: reggel, estve

   Öltözni és vetkezni kell!”

   Ezt is hullámok nyelik el.

 

Nagy zajjal egy dult férfi váza

   Csörtet fel és vigyorgva mond:

Enyém a hadvezéri pálca,

   Mely megveré Napleont!”

   A többi sugdos: „a bolond!...”

 

Szurtos fiú ennek nyakába

  Hátúl röhögve ott terem

S ketten repűlnek a Dunába:

   „Lábszijjra várt a mesterem:

   No, várjon, míg megkérlelem!”

 

„Én dús vagyok” kiált egy másik

   „S élvezni többé nem tudom!” –

„Én hű valék a kézfogásig

   S elvette Alfréd a hugom’!”

   Eltűnnek mind, a járt uton.

 

„Párbajban ezt én így fogadtam:*

   Menj hát elül, sötét golyó!” –

„Én a szemérmet félrehagytam,

   És íme, az lőn bosszuló:

   Most vőlegényem a folyó.” –

 

Így, s már nem egyenkint, - seregben,

   Cikázva, némán ugranak,

Mint röpke hal a tengerekben;

   Vagy mint csoportos madarak

   Föl-fölreppenve, szállanak.

 

Órjás szemekben hull e zápor,

   Lenn táncol órjás buborék;

Félkörben az öngyilkos tábor

   Zúg fel s le, mint malomkerék;

   A Duna győzi s adja még.

 

Néz a fiú... nem látja többé,

   Elméje bódult, szeme vak;

De, amint sürűbbé, sürűbbé

   Nő a veszélyes forgatag:

   Megérzi sodrát, hogy ragad.

 

S nincs ellenállás e viharnak, –

   Széttörni e varázsgyürüt

Nincsen hatalma földi karnak. –

   Mire az óra egyet üt:

   Üres a híd, - csend mindenütt.

 

1877.08.22.

 

Jegyzetek

A Margit-hidat 1876. április 30-án avatták föl. A versben megmutatkozó Heine hatásokról lásd Heller 1920. 370-373.

nem „fest” – nem azonos színűek a lapok.

a négy parti város – Pest, Buda, Óbuda, Újpest.

quaternót – a négyest (olasz); ti. a négyes lottótalálatot.

Párbajban ezt én így fogadtam – az ún. amerikai párbajban a sötét golyót húzó vesztesnek öngyilkosságot kell elkövetnie.