Kelsz és lenyugszol észrevétlenül:

Innep volnál, de senki meg nem ül,

Végzetes évi nap!

Oh, e tömeg más napot ünnepel;

Titkon sohajtja meg a hű kebel

Halomra dőlt oltáridat.

Emléked átkos, nyomasztó tereh:

A vérnek és könnyűnek tengere

Mind, mind ahhoz tapad.

Az ember gyönge: félve néz feléd,

S mint egykor a tanitvány mesterét,

Nehéz időkben megtagad...

1850.03.15.

Jegyzetek

Arany 1872-ben megjelent Összes Költeményeinek egyik példányában utólag a következő jegyzetet fűzte a vershez: „Március 15-ére, midőn még egymás hallgató közönyét gyanús szemmel néztük s nem értettük ki belőle, hogy (kevés kivétellel) mindnyájan jó hazafiak maradtunk.” (Szendrey 1918. 217.)