Egykori tanítványom emlékkönyvébe

 

Én láttam a bimbót, én láttam azt,

Midőn, érezve a nyájas tavaszt,

Kezdett kifejleni:

Örűlt a lelkem és kéjjel telék,

És mint hiú kertész, sokat merék,

Sokat, reményleni.

 

De ennyit nem. Reményem balga volt,

Árnyékban sem mutatta a valót:

Milyen lesz a virág.

A természet rá csillogó mezet

Szövött: a sok kontár kertész kezek

El nem torzíthaták.

 

Hintsed, virágszál, most hintsd bájaid.

A hervadásnak messze napjait

Rettegned nincsen ok:

Érintsen bár a hervadás szele,

Dús illatod, lényednek szebb fele,

A szellem élni fog!

  

1847