Hanva, 1866.01.03.

Kedves jó barátom!

     Nem vagyok képes kifejezni: mily megdöbbentő s kínos hatással volt rövid de gyászos tudósitásod reánk, kik az én kínos és kétes állapotom miatt, különben is mély levertségben vagyunk, s hozzátok, a kedves Megboldogulttal, igaz baráti szeretet köt bennünket. Keserves sirásra fakadt egész kis családom; s higyétek el: nem valamely futó szomorúság, de tartós fájdalom lépett soraiddal fedelünk alá; mint szegény feleségem mondja: megrendült a lelkünk. – Az ember ilyenkor látja: mennyire szereti, de se meg nem mentheti, se meg nem vigasztalhatja egymást. Istenem, mily szerencsétlenek is vagyunk mindnyájan! Nem tudunk mit szolni, mit irni, nem tudjuk mivel nyugasztalni átvert sziveteket. Isten enyhítsen, erősítsen, támogasson benneteket ez iszonyú csapásban!

     Írom, írjuk könyezve s fajdalmas ígaz részvéttel

Hanván Jan; 3. 1866

                                                                                       szerető igaz barátod

                                                                                              s barátaitok

                                                                                       Tompa Mihály s neje.