Papp János

színművész

Somogytarnóca, 1948

Díjak és kitüntetések: Kazinczy-díj (1980); Aase-díj (2012); Gobbi Hilda-életműdíj (2015).

Papp János

1948-ban, egy Árpádkori településen, Somogytarnócán, született – a település nevét az oklevelek már 1231-ben említik. Négy éves volt, amikor édesanyja szülésznőként Niklán, Berzsenyi falujában kapott állást, ezért odaköltöztek. Nikla szellemisége meghatározta az életét. Minden évben volt passió, a nővére énekelte Máriát, a kovácsmester Jézust, és félszemű szomszédjuk volt Júdás. 1958-ban kapott villanyt a falu, de ő még petróleumlámpánál tanult olvasni. Első szerepe általános iskolás korában Vidor volt a Hófehérkében. Gimnazistaként rengeteget szavalt.

A Színművészeti Főiskolán 1970-ben kapott diplomát. Várkonyi Zoltán és Vámos László osztályába járt: egyetlen falusi gyerek volt, döbbenetes tájszólással.

Az első madáchszínházi hét év után három évig Veszprémben játszott, aztán újra hét év a Madáchban, majd három év Győr következett nagyszerű szerepekkel. A következő tizenöt év szabadúszása alatt minden évben rendezett, vagy vendégként játszott valahol. Pályája kezdete óta járja az országot önálló estjeivel, útinapló-előadásaival. 2005 óta a Centrál Színház tagja.

Életét a vándorlásai teszik teljessé. 1987-ben végigjárta a klasszikus Országos Kéktúrát. 2005-től pedig minden évre esett egy nagy, egyhónapos vándorlás: El Camino, Lappföld, Japán, a teljes Országos Kékkör, Skócia, Himalája, a Sierra Nevada, Peru, Írország és a túrák koronája, a korzikai GR20! Vándorösztöne a gyerekkorban gyökerezik.

„Szeretem a szülőföldemet, jól érzem magam a bőrömben, jól érzem magam a színházamban, bizalom és szeretet vesz körül. Ha az unokám azt mondja, hogy szeretlek nagypapa, akkor elolvadok.”