Orosz Ákos

színművész

Budapest, 1985

Díjak és kitüntetések: Budapest Főváros XVI. kerületének ifjú tehetsége (2016); FIAT – Nemzetközi Színházi Fesztivál, Podgorica, fődíj (2014); Junior Prima Díj (2012); Színikritikusok díja – A legígéretesebb pályakezdőnek (2011); Soós Imre-díj (2011); INFANT Fesztivál, Újvidék – fődíj (2010); Nemzetközi Színművészeti Egyetemek Fesztiválja, Varsó – fődíj (2007); Magyar Kisfilm Fesztivál – fődíj (2007).

Orosz Ákos

A fiatal 30-as színészgeneráció egyik legismertebb és legkiemelkedőbb tagja. Színpadi jelenléte, energiája, dinamizmusa mindig magával ragadóan erős. Azon kevés színészek egyike, akinek a függetlenszínház és a kőszínházi világ is egyaránt otthona.

2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. Ezt követően lett a Maladype Színház vezető színésze. Olyan felejthetetlen előadások és címszerepek fűződnek, a nevéhez, mint a Leonce és Léna, a Woyzeck, az Übü király, a Platonov, a Figaro házassága, és a Don Juan.

2015-ben szerződött a Vígszínház társulatához, ahol jelenleg a Bűn és bűnhődés főszerepében, A vágy villamosában, a Szentivánéji álomban, A Mester és Margaritában, A velencei kalmárban és a Hamletben látható. 2013-ban került bemutatásra Gérecz Attila élete és művei alapján A szökés c. monodrámája. Továbbá látható az Átrium Film-Színház Makbettjében és a Sirályban, a MU Színház Karamazovjában, valamint a Spirit Színház Egerek és Emberek előadásában.

Nemzetközi fesztiválok és workshopok állandó résztvevője. Az Egyesült Államoktól kezdve Európa majd minden országán át, a magyarországi fesztiválokat is beleértve megfordult az összes jelentős szakmai helyszínen.   

Közel 20 filmben láthatta már a közönség, olyan sikeres alkotásokban, mint például a Made in Hungária, az Isteni műszak, a #Sohavégetnemérős, vagy a Saul fia. Karakteres hangját megannyi szinkron szerep és narrációs munka kapcsán ismerhetjük.

Zenei projektjei mindig kiemelt helyet töltöttek be önálló szakmai megmutatkozásaiban. Alapítótagja a Ká Blues Band, az Aszittem és a Karamazov zenekaroknak. Számos szóló dal, dalszöveg, novella, vers írója, megzenésítője, zeneszerzője. Játszik szájharmonikán, gitáron és különböző ütőhangszereken.