Csatározás Szent László lovasszobra körül

Szent László Elmondja: Barbinek Péter

Olvassa el vagy hallgassa meg a levelet!LINK

Történelmünk bővelkedik meglepő, sokszor megdöbbentő szobor-döntésekben, beolvasztásokban és áthelyezésekben. I. Szent László nagyváradi szobrainak története talán az egyik legfordulatosabb ezek közül. Az 1390-ben felállított első szobor óta napjainkig sem jutott nyugvópontra a városalapító királyt ábrázoló szobrok hányatott sorsa.

A Szent László szoborcsata

Az egész alakos Szent László-szobrot, amely jelenleg a római katolikus székesegyház előtt áll, eredetileg a nagyváradi főtéren helyezték el Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök kezdeményezésére, és 1893. szeptember 10-én avatták fel, aztán 1923-ban eltávolították, azóta áll a barokk palota kertjében, a főbejárat előtt.

A középkorban a váradi várban, a fejedelmi palota főbejárata előtt szintén létezett egy Szent László-szobor, a híres Kolozsvári fivérek munkája, amit 1390-ben állítottak fel, ám miután 1660-ban a törökök bevették a várat, elpusztították az „aranyozott bronz” királyszobrokat, közöttük a váradi püspökség és Nagyvárad alapítójáét is.

Az új szobor terve

Deák Árpád nagyváradi szobrászművészt, akinek a keze munkáját dicséri egyebek mellett a sétálóutcán felállított Holnaposok (Ady Endre, Juhász Gyula, Emőd Tamás és Dutka Ákos) szoborcsoportja is, a Varadinum Kulturális Alapítvány kérte fel a Szent László szobor terv és a makett elkészítésére. A nagyváradi magyar közösség már több alkalommal szorgalmazta, hogy szívesen látná a városalapító lovagkirály szobrát valamely kiemelt helyen a megyeszékhelyen.

A Varadinum alapítvány kuratóriumát az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a történelmi magyar egyházak képviselői alkotják.

Közadakozásból épülhet

A civileknek is lehetőségük lesz adakozni, a szervezők téglajegyeket árulnak majd, hogy összegyűjtsék a szoborállítás költségeit. Ezen kívül megkeresik a vállalkozókat, intézményi vezetőket, önkormányzatokat Biharban és Magyarországon egyaránt, továbbá megpróbálnak minden lehetséges forrást felkutatni azért, hogy Nagyvárad városában a Szent László emlékév zárásakor (2017-ben) állhasson a városalapító szent király méltó lovas szobra.

Forrás: varadinum.ma 2017.04.20.

Utóvédharcok

A főtéren a Szent László szobor régi helyére először I. Ferdinánd román király, majd Mihai Viteazul vajda szobra került. A váradi szobordömping kapcsán a magyarok felvetették, hogy helyezzék vissza Szent László szobrát is a főtérre, ám ismét I. Ferdinánd román király győzött a városalapító magyar király ellenében.

A városi tanács 2014-ben szavazta meg a Szent László tér teljes felújítását. Tervbe vették, hogy Vitéz Mihály szobrának helyére ismét I. Ferdinánd király lovas szobrát állítják fel. Az ortodox és a görög katolikus egyház is szobrot helyeztet el egy-egy püspökének. A nagyváradi római katolikus püspökség viszont egy ideig nem állt elő semmilyen javaslattal.

Végül a román városvezetőség megígérte, hogy visszakerülhet a főtérre Szent László szobra, ám nem a monumentális alkotás – amelyet 1923-ban távolítottak el –, hanem egy jóval kisebb kőszobor, ami korábban állt a főtéren. A szobor fél évszázadon keresztül a föld alá rejtve vészelte át a történelem viharait.

A helyi politikai egyezség szerint a városalapító szobra állítólag a várban kapna helyet, míg a Fő utca végében kialakítandó új teret ifj. Rimanóczy Kálmán építészről neveznék el. A város magyarságát megmozgató kezdeményezés dacára a Varadinum Alapítvány, valamint Böcskei László megyés püspök is elfogadta az RMDSZ javaslatát a várban felállítandó szoborról.

Centenáriumi szobordömping

A képviselő-testület végül megszavazta, hogy Nagyvárad főterén Roman Ciorogariu ortodox és Demetrie Radu görög katolikus püspök is szobrot kapjon. A két román püspök ezt azzal érdemelte ki, hogy szerepet játszott Erdély, a Partium és az akkor 90 százalékban magyar többségű Nagyvárad Magyarországtól való elsza-kításában.

Ezzel szemben a várost 1092-ben megalapító, majd később a várban eltemetett Szent László nincs akkora egyéniség, hogy felvehesse velük a versenyt. Végül mégis lesznek magyarok is a főtéren. A városháza közelében állítanak emléket Rimler Károlynak, a Nagyváradot a múlt század elején igazgató polgármesternek. A másik magyar személyiség, aki munkásságával kivívta a román polgármester tiszteletét, ifj. Rimanóczy Kálmán építész.

Forrás: erdelyinaplo.ro 2018.12.01.

Szent László. Ferenc Tamás illusztrációja a vershez.
Szent László 1923-as szobra.
Feltöltő: Kotricz Tünde. Forrás: kozterkep.hu
Szent-László Lovasszobor makett.
Szobrász: Deák Árpád
Szent László 1923-as szobra
Szent László 1923-as szobra

Végkifejlet

Lovasszobrot cserélnek a Szent László téren, Vitéz Mihály helyére Ferdinánd király szobra kerül, amelyet a tervek szerint 2019.május 23-án avatnak fel. (Egykor ezen a helyen állt a jelenleg a püspöki palota kertjében álló Szent László szobor 1923-ig.) Nagyváradon hamarosan megkezdik a Vitéz Mihály-szobor leszerelését, miután május 6-án a nagyváradi polgármesteri hivatal megkapta a kulturális minisztérium engedélyét a szobor elköltöztetésére, tájékoztatott az önkormányzat sajtószolgálata. A Nagyváradi Egyetemmel kötött megállapodás alapján a Vitéz szobrot a képzőművészeti karon tárolják, és elvégzik a felújítását is. A szobor a későbbiekben az Emanuil Gojdu térre kerül, az ortodox katedrális elé, amihez szintén megkapták a kulturális tárca jóváhagyását. (Őt egyébként Gozsdu Manó néven jobban ismerjük, a jogász és politikus a budapesti Gozsdu-udvar névadója.)

Forrás: www.maszol.ro 2019.05.10.

Szent László 1923-as szobra
Szent László majolika domborműve a nagyváradi székesegyházban.
Szerző: Tóth Ildikó. Forrás: wikipedia.org

Sikertörténet, egy kis megjegyzéssel

Ha Arany 200, akkor azt gondoljuk, hogy egy partiumi településen, ahol Arany nevét viselő intézmény működik, biztos áll már egy Arany János-szobor. Ehhez képest a költő első szobrát, Mihály Gábor alkotását 2017. június 17-én avatták föl a Partiumi Keresztény Egyetem Arany János Kollégiuma előtt.

Forrás: kozterkep.hu

Arany János szobra Nagyváradon.
Szobrász: Mihály Gábor. Fotó: Kotricz Tünde. Forrás: kozterkep.hu
Arany János szobra.