Nagykőrös

Nagykőrös városa Pest megyében a fővárostól délkeleti irányban nyolcvan kilométerre, a Duna-Tisza közti homokhátságon, Cegléd és Kecskemét között félúton található. Területének kb. 35%-a erdő, uralkodó fafajtái a tölgy, a nyár, az akác és a kőris. A város neve a kőrisfából származik, címerében is kőrisfa áll.

A mai város helyén már az őskőkorban is laktak. A honfoglalás idején a Bor-kalán nemzetség birtoka volt. A tatárjárás során az itt addig kialakult kis települések elpusztultak. Először 1266-ban IV. Béla király oklevelében említették. 1307-ben megfordult itt Károly Róbert is.

I. Lajos király 1386-ban mezővárosi rangot adományozott a településnek A török időkben úgynevezett khász város volt – szultáni védelem alatt állott, mivel az itt található salétromból gyártották a puskaport – így a dúlások- pusztítások elkerülték. A törökök kivonulása után anyagilag jól működő, önálló település volt, melynek gazdagságát jelentős állattartása, virágzó zöldség- gyümölcs és szőlőtermesztése biztosította. A reformáció hamar elterjedt, a 16. század derekán már református gimnázium is működött itt.

A Rákóczi szabadságharc alatt sokat szenvedett a labancok dúlásától, de a későbbiekben viszonylagos autonómiát élvezett. 1820 után földesuraitól megváltva magát, szabadalmas mezőváros lett. 1848. szeptember 25-én Kossuth Lajos toborzóbeszédének hatására 1500 önkéntes vett részt a szabadságharcban.

A város virágkora az ezután következő évtizedekre esett. Gimnáziumában ekkoriban Arany Jánossal együtt hat akadémikus tanított. 1853-ban elért idáig a vasút, újabb lökést adva az I. világháborúig tartó gazdasági fejlődésnek, melyet az 1860-61 fordulóján a dohányárusítás szabályai ellen kitört véres városi zavargások sem akasztottak meg.