Erdély Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Romániában található, változatos és vonzó földrajzi adottságú, gazdag történeti múlttal rendelkező terület. Központja a hegyek által körülvett Erdélyi-medence melyet a Kárpátok hegyvonulatai, az Alföld és a Bánsági hegyvidék határol.
Legmagasabb pontja a Fogarasi-havasokban a 2544 méteres Moldoveanu csúcs. Számos folyó, például a Körösök és az Olt, és több kisebb-nagyobb vízfolyás és vadregényes környezetű tó – Szent Anna-tó, Medve-tó, Gyilkos tó - színesíti felszínét.
Az Erdélyi-medencét gazdag vegetációjú tölgy, bükk és fenyőerdőkkel borított hegyek veszik körül. A hatalmas erdőségek gazdag állatállománnyal rendelkeznek, megtalálható bennük a védett hiúz, a hód és a havasi mormota is. Két fő tájegysége a Mezőség és a Küküllőmenti-dombvidék, fő bejárata nyugat felől a Király-hágó. 1968 óta közigazgatásilag 16 megyéből és három fejlesztési régióból áll.
A terület első említése „terra ultra silvam” (az erdőn túl) formában I. Géza király 1075-ös adománylevelében található, majd a hasonló jelentésű „ Partes Transsylvana”-ként is említik. Ebből alakult az Erdőelve, ami Anonymus Gesta Hungarorumában fordul elő, majd ennek nyomán lett a köznyelvben Erdély.
Traianus császár légiói 106-ban foglalták el az itt található dák királyságot és hozták létre Dacia Traiana néven a Római Birodalom utolsó provinciáját, mely 271-ig a gótok betöréséig állott fenn.
A honfoglalás után 1003-tól Erdély a Magyar Királyság része lett, s a király helytartójaként az erdélyi vajda irányította. A 13. században négy fő népcsoport – magyarok, székelyek, szászok és románok - otthona volt.
A mohácsi csatavesztés és a Magyar Királyság szétesése után török fennhatóság alatt, de Erdélyi Fejedelemségként, gyakorlatilag önálló államként létezett. Létrehozásában kiemelkedő szerepe volt Fráter György pálos rendi szerzetesnek.
Első vezetője az uralkodói címéről lemondó II. János király volt, aki János Zsigmond néven lett az első erdélyi fejedelem és aki 1568-ban a tordai országgyűlésen, a világon elsőként törvényben rögzítette a vallásszabadságot. Az egymást követő fejedelmek többségükben a református vallás hívei voltak, s így jelentős hatást gyakoroltak a magyar tudomány és irodalom fejlődésére.
A virágkort, Erdély aranykorát, Bethlen Gábor (1518-1629) uralkodása jelentette, akinek gyulafehérvári udvara a magyar nyelvű tudományok és művészetek otthona is volt. A két nagy erdélyi családból – Báthori és Rákóczi – is többen viselték a fejedelmi címet. 1699-ben, a Karlócai béke után Erdélyt visszacsatolták a Habsburgok uralta Magyarországhoz. 1704-ben II. Rákóczi Ferenc lett az erdélyi fejedelem. Az általa vezetett és elbukott szabadságharc után is megmaradt Erdély területi különállása és az ottani nemesség nagyfokú autonómiát élvezett.
Az 1764. januárjában lezajlott, mádéfalvi vérengzés után a székelyek ezrei vándoroltak külföldre, vagy Moldvába a csángókhoz majd az ezzel párhuzamosan megindult román betelepedés jelentősen megváltoztatta az etnikai összetételt. Az 1848-49 forradalom és szabadságharc szembefordította az erdélyi magyar és román lakosságot. Utóbbiak brutális vérengzéseket rendeztek az ott élő magyarok között. A kiegyezés után Erdély ismét Magyarország része lett a Monarchián belül.
Az első világháború alatt a román irredentizmus (az elvesztett szülőföld visszafoglalása) jelentősen fölerősödött. 1916-ban román csapatok törtek be Erdélybe, de végül az 1918-ban megszületett bukaresti békében Románia elismerte vereségét. Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után 1918. december 1-én a gyulafehérvári román nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával, s ezt az antant hatalmak a trianoni békeszerződéssel gyakorlatilag jóváhagyták.
Ezután megindult egy még erőteljesebb román betelepítés. Az 1940-es második bécsi döntés visszaadta Magyarországnak Erdély északi és keleti részét, a magyarok lakta Székelyföldet. A második világháborút követő, 1947-es párizsi béke ezeket a területeket azonban újra Romániának ítélte. A szovjet érdekszférába került országokban a Szovjetunió kommunista nemzetiségi politikájának irányelvei érvényesültek.
1952 és 1968 között, bizonyos mondvacsinált önállósággal létezett a Magyar Autonóm Tartomány, majd a Ceausescu- diktatúra 1989 decemberi megdöntése után ismét előtérbe kerültek a terület önállósodási törekvései.
A mai Erdély legnagyobb városa Kolozsvár, Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosa, színházaival, operáival, oktatási intézményeivel, műemlékeivel kiemelkedően fontos kulturális központ. Szent László városa, Nagyvárad középkori várával és századfordulós hangulatú belvárosával a Partium szellemi központja. Temesvár barokk városrészeivel, gazdag múzeumával és a Hunyadiak várkastélyával a Bánság központja. Marosvásárhely középkori várával, vártemplomával, barokk és szecessziós középületeivel pedig a történelmi Székelyföld mindmáig valóságos és virtuális fővárosa.
Erdély Románia legvonzóbb turisztikai régiója, a változatos természeti szépségeken túl, a világörökséghez tartozó erődtemplomok, a dák erődítmények, Segesvár történelmi központja, a fehéregyházi Petőfi emlékhely és a máramarosi fatemplomok révén is. Tömegeket vonzó vallási eseménye a csíksomlyói búcsú. A magyar irodalom klasszikusai közül Ady Endre, Arany János, Gyulai Pál, Kemény Zsigmond, Kölcsey Ferenc munkássága kötődött valamilyen formában Erdélyhez.