A képmutogató

A képmutogatás a 17–19. századi Európában elterjedt vásári látványosság, amelynek során a komédiások, a képmutogatók egy összefüggő esemény képsorait bemutatva mondtak vagy énekeltek el egy többnyire tanulsággal záruló, moralizáló történetet.

A képmutogatás jellemzően két komédiás műsorszáma volt. Egyikük a képeket mutatta fel vagy folytonosságukat biztosította, másikuk – a tulajdonképpeni képmutogató – egy kis széken, esetleg padon állva hosszú pálcával mutatott az adott cselekményt ábrázoló képre, miközben a cselekményt prózában vagy énekben, sokszor hangszeres kísérlettel előadta (Magyarországon ez többnyire hegedű, duda, tekerőlant vagy sípláda volt).

Moritatenerzähler - képmutogató. Szerző: Andreas Praefcke. Forrás: wikipedia.org

A cselekmény jeleneteit többnyire 14-24 darab, keretbe feszített vagy kartonra nyomtatott, rikító színű rajz, illetve festmény ábrázolta, s minden egyes vászon, karton további hat-nyolc képmezőt tartalmazott. Ennek fejlettebb változata volt, amikor egy magas állványra rögzített, hosszú vászontekercs tekerésével elevenedett meg a történet. Helyenként az előadás előtt prózában felvázolták a cselekményt, s csak ezt követően hangzott el egy ismert dallamra a történet versbe szedett változata. Az előadást követően a történet igénytelen nyomtatott lapokon megvásárolható volt, ebből származott a képmutogatók jövedelme.

A kép-mutogató Elmondja: Csőre Gábor

Olvassa el vagy hallgassa meg a teljes verset!LINK

A képmutogató előadások kedvelt témái voltak a tanulságos parabolák, a szerelmi történetek, a borzalmakat felvonultató esetek (rablógyilkosságok, természeti katasztrófák, betyártörténetek stb.). A képmutogatást ugyanakkor politikai agitációra is felhasználták, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után például Kossuth Lajost gyalázó történeteket mutattak be. A legismertebb magyar szöveg A Gulyás Miska és Káposzta Sára szerelme volt. A képmutogató énekeket elsősorban a formai megkötöttség jellemezte, ritmusukban a dinamikusan váltakozó képekhez, jelenetekhez kellett alkalmazkodni (egy jelenet – egy strófa). Magyarországon a 19. században érte el népszerűsége csúcsát, ám ekkor sem volt annyira kedvelt, mint Nyugat-Európában. Ez érződött a versek és a történetek idegenszerűségén és nehézkes, rossz fordításán is.

Forrás: wikipedia.org

AranyTÜKÖRkép - Aranyosak - Aranyfeszt 2018

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium diákjaiként arra vállalkoztunk, hogy Arany János A kép-mutogató című balladáját feldolgozzuk. A tervezés során több ötlet is felmerült, mégis a tánc, a zene mellett döntöttünk. Mi is fejezhetné ki jobban a lelkünkben zajló folyamatokat, mint a tánc és a zene? Mi mással is tudnánk bemutatni kortársainknak ezt a balladát, mint tánccal és zenével? Úgy gondoljuk, hogy a 21. század fiataljaira a tánc és a zene kifejezőerejével lehet a legjobban hatni és megszerettetni, átadni a múlt értékeit. A kép-mutogató című ballada lehetőséget ad arra, hogy tükörképet állítsunk fel, hiszen olyan érzelmekről, kapcsolatokról van szó, amelyek a mai világunkat is behálózzák. A tánc és a zene segítségével próbáltunk hidat teremteni a múlt és a jelen között, melynek elsődleges célja az értékőrzés és értékadás – mintegy tükröt tartva magunk elé is.

Csapat neve: Aranyosak
A videó címe: AranyTÜKÖRkép
Rendező: Tóth Róbert

A képmutogató. Színház az egész világ 2018.

Arany János balladáin nem fog az idő! Aki ellátogat a Magyar Színház előadására, talán minden eddiginél több színházi élményt kaphat "Magyar Shakespeare"-ünk örökérvényű költeményeiből.