Czakó egy mára már elfeledett, tragikus sorsú színész és drámaíró volt Arany korában. Az, hogy Arany verset szentelt neki - az öngyilkossága fölötti megrendülésen túl -, talán annak is a jele, hogy Arany íróként is becsülte.
A kis Zsigmondot szülei, Czakó János birtokos nemes, királyi perceptor (adószedő) és Velics Katalin úri nevelésben részesítették. Iskoláit Kolozsvárt és Nagyenyeden végezte; innét azonban idő előtt távozott.
Állítólag azért kellett elmennie, mert tanulótársával egy új vallás megalapítására szövetkezett, melynek alapelve a természettudás lett volna, ami később Leona című drámájában is feltűnt. Ezalatt apja, aki minden vagyonát alkímiai kísérletekre költötte, teljesen tönkrement anyagilag.
1840 februárjában, iskolai pályájának befejezte után Czakó Zsigmond színész lett, s a színdarab írással is megpróbálkozott. Először Páli Elek társulatánál játszott, itt írta Chantrey család című első színművét, de sem ezt, sem Festő és vámpír című drámáját, melyet már mint a Nemzeti Színház énekkarának kis fizetésű tagjaként írt, előadásra nem fogadták el.
Mikor a Kalmár és tengerész című színműve egyszerre a legjobb drámaírók sorába emelte, a karéneklés alól fölmentették, fizetését fölemelték, és Ráday Gedeon országos főigazgató régibb elavult fordítások kijavításával bízta meg. Pályatársai is versenyezve iparkodtak kedvét éleszteni, jóakaróinak aláírásából gyűlt összeg árán drámáit kinyomtatták és az egész jövedelmet gyámolítására szentelték.
Az első siker után írt drámái (Leona és Könnyelműek, először 1847 február 25-én adták a Nemzeti Színházban) azonban az előbbieknél jóval gyöngébbek voltak, a közönség hidegebb, a kritika szigorúbb lett, ami a különben is beteg kedélyű fiatal költőt kétségbeejtette.
Elhatározta, hogy oly művet fog alkotni, mely nagyszerűség tekintetében minden eddigi alkotását fölülmúlja. Ezzel az elhatározással írta meg utolsó történeti tárgyú színművét, a János lovagot. (Előadták a Nemzeti Színházban 1848 március 13-án)
Kész kéziratát néhány barátja előtt felolvasta, kik talán kissé túl szigorúan, de őszinte meggyőződéssel lényeges hibákat találtak benne s korántsem tartották azt olyan kitűnőnek, mint maga a szerző.
Ez a túlérzékeny Czakót úgy elkeserítette, hogy a baráti kör szigorú bírálata után nemsokára - s anélkül hogy műve előadatását bevárta volna -, a Pesti Hírlap szerkesztőségében Csengery Antal pisztolyával főbe lőtte magát.
Forrás: wikipedia.org
Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK
„December 14-én, délben, a boldogtalan Czakó látogatást tőn (tett) e lapok szerkesztőjénél, kihez, köztudomás szerint, ismerősei között legtöbb ragaszkodással viseltetett. Alig pár percz múlva a pisztolylövésre tért át, s kérdezé, valljon (vajon) e lapok szerkesztőjének czéllövő pisztolya nehezebb e, mint báró Keményé, mellyet ő azon ürügy alatt kért el, hogy külvárosi lakásában magát éjjeli megtámadás ellen ótalmazhassa.(oltalmazhassa)
Az Életképek szerkesztőjétől is hasonló szín alatt kért el a napokban egy kétcsövű pisztolyt. A miénk nyerte meg tetszését a legjobban. Kezébe vette, s ismételt figyelmeztetésünkre, hogy töltve van, sem adta vissza. Állitá, hogy e fegyverrel 15 lépésről ellőné a húszast. Ezek voltak végső szavai. Ugy látszik, csak azon perczre várt, midőn mindkettőnk figyelme, kik jelenvoltunk, az ablakon kifelé, az utczára fordult.
Egy kis durranás után, mellyet lövésnek alig gondolhatánk, halálmeredten ült előbbi helyzetében boldogtalan vendégünk. A lövés hangját a száj fogta fel, hová hihetőleg a csövet helyezé; s a golyó szájpadlásán keresztül koponyájába fúródott. Orvosi segély azonnal érkezett, de a becses életét az irodalomnak visszaadni többé lehetetlen volt.”
Forrás: Szilágyi Márton: „sötét halálával az öngyilkolásnak…”(Czakó Zsigmond halála)
