Nemzetőrök Aradon, a hős városban

Nemzetőr-dal Elmondja: Szarvas József

Olvassa el vagy hallgassa meg a verset!LINK

A bihari nemzetőrség gyülekező helye Szalonta volt. Innen indult első zászlóaljuk augusztusban Periasz (korabeli magyar földrajzi név) alá, Arany Nemzetőr-dalát énekelve. Egy második zászlóalj ősszel Erdélybe volt rendelve. A tisztviselők időnként fegyveres szolgálatot is teljesítettek, a nemzetőr csapatokat kellett a harctérre vezetniük. Szalonta maga is több századra menő nemzetőrséget állított ki, akik 1849. november elején lementek Aradra, a város védelmére.

Jellasich beütésének (támadásának) hírére a bánáti rácok is megmozdultak s Blomberg dzsidás (lándzsás lovas katona) ezredes nyíltan melléjük állt. Ezzel Arad veszedelmes helyzetbe került, annál inkább, mert a környékbeli oláh falvak népe is fenyegette. A vár parancsnoka, báró Berger János, magyar származású, de osztrák katonai szellemű öreg katona, kizárta a várból a nemzetőröket, ellátta magát lőszerrel s felszólította a várost: a császárral tart-e vagy a forradalmi kormánnyal?

A kormány tétlenségét kihasználva Berger vérszemet kapott, a toborzás abbahagyását s a honvéd katonaság kiutasítását követelte, különben lövetni fogja a várost. Október 7-én ezt meg is kezdte. A város népe sáncokat, torlaszokat emelt; úriasszonyok, papok, ügyvédek mind ott sürögtek, egyszersmind segítséget kértek a közeli nagyobb helyektől, Szalontáról is. Szabolcs megye és Debrecen küldött is nemzetőrséget, Szalonta is két századot, kiket két hét múltán, november 4-én másik kettő váltott fel.

Ezekkel Arany is elment, a város bírájával s a jókedvű Balogh szenátorral együtt. A nemzetőrség maga választotta tisztjeit, századosig, többnyire a hivatalt viselőkből. Társai Aranyt szemelték ki vezetőjüknek, de ő ezt nem fogadta el, „csak” köznemzetőr maradt. Szuronyos puskát, honvéd-köpönyeget, még csákót meg borjút (katonai hátizsák) is szerzett. Két hetet töltöttek Aradon, Arany a Halász-utcában lakott egy szerbnél.

Arany megismerkedett Bangó Petővel, ki most Arad címen lapot szerkesztett, s abba mindjárt verset kért, Arany el is küldte neki az Erdély címűt.

Itt a szolgálat egészen elfoglalta. „Tenni kevés — de halni volt esély”, mint a Bolond Istók-ban mondja; a többszöri ágyúzás során sok épület megsérült s halottak is estek. Feleségének azonban úgy festi le helyzetüket levelében, mintha semmitől sem kellene tartani. Megírja neki, hogy Ó-Aradot őrzik.

„Berger uram november 5-én, vasárnap, észrevétlen átküldött nyolc bakát, kik a „Maros szélén álló kaszárnyát, melytől lőni nem lát.”, felgyújtsák. A nemzetőrök csak akkor vették észre, mikor a kaszárnya istállója s „temérdek kamarai ölfa már égett”.

„Akkor egy csapat ulánus (lengyel eredetű könnyűlovas fegyvernem) és baka akart áttörni a hídon, de bárha két ágyújok volt, az Új-Aradon levő őrség részéről erős ellentállással visszaverettek”.

A költő nyugtatgatja feleségét, hogy „leginkább Új-Arad felé voltak a golyók irányozva, Ó-Aradra alig esett tíz ... Mi szalontaiak a piaczra, magos épületek védszárnya alá menekülve tutiban (teljes hangerővel) hallgattuk az álgyú (ágyú) bömbölést ... Kezdődött 6, végződött 9 óra tájban reggel.”

Minthogy Új-Arad alatt, biztos helyen, már új híd van és így, semmi szükség nincs a vár és város közt lévő nagy hídra, hogy Berger uram azon át gyújtogatókat küldözzön és katonai csapatokat, az ó hidat 6-ára virradó éjjel fölégetik.

„Sikerült a hidat szurok - kanóczokkal, szalmával, száraz zsindelyekkel, vastagon ráhintett gyantával s más éghető anyagokkal annyira megbélelni, hogy az a legpompásabban leégett a vízig.”

„A szalontai első század remekül viselte magát a gyújtogatásban” — írja másnap Petőfinek is, ki ekkor Debrecenben volt, hová barátját két levélben is hívta.

Arany János, mint aradi nemzetőr. Ferenc Tamás illusztrációja.
Arad. Aggházy Gyula, Arcanum
Josip Jellasich, horvát bán portréja.
Szerző: Ivan Zasche. Forrás: wikipedia.org
Nemzetőrségi viselet, 1848 körül.
Forrás: wikipedia.org

Azután egy álló hétig csend volt. Csak 18-án, mikor a szalontaiak, két hetük letelvén, hazafelé mentek, hallottak megint lövéseket az úton; de nem fordultak vissza, mert egy hét múltával Erdélybe készültek; ez azonban elmaradt. Mindezt hazaérkezése után másnap megírja Petőfinek. November 18-án este tíz órakor ért haza, szombati napon. Arany László egyik zsebkönyvébe egy-egy sorban följegyezte néhány gyermekkori emlékét, azok között ezt is:

„Apám nemzetőr ruhában sárba-fagyba, hazajön.”

Forrás: Voinovich Géza: Arany János életrajza I. kötet

Táborozó ulánusok. Szerző: Suchodolski-Biwak. Forrás: wikipedia.org
Huszár 1849. Szerző: Borsos József.
Forrás: wikipedia.org

Ha időrendben szeretne továbbhaladni, ide kattintva Nagyszalontára juthat el.